Szociálpszichológia Tanszék
Együtt fejlődünk
A tanszékről röviden
A szociálpszichológia a pszichológia tudományának egyik ága, amely elsősorban azt vizsgálja, hogy az egyéni viselkedést, gondolkodást hogyan befolyásolja mások vélt vagy valós jelenléte, vagyis az egyén és a társas környezet kölcsönhatásával foglalkozik. Ezen túlmenően azt kutatja és értelmezi, hogy az egyént körülvevő társadalom milyen hatással van az egyénre. Ez utóbbi irányzatot inkább társadalomlélektannak szokás nevezni. Fontos kutatási területei az egyéni és társas identitás, az előítéletek, a sztereotípiák, az oktulajdonítás (attribúció), a viselkedés mások elvárásaihoz történő igazítása (konformitás), stb.
A tanszék elsősorban azokért az alaptárgyakért felelős, amelyek a szociálpszichológia vagy a társas viselkedés jellemzőit érintik. A mesterképzésben tanszékünk a Tanácsadás és iskolapszichológia specializációért felelős. A posztgraduális képzések közül pedig a pedagógiai szakpszichológus képzésben vesz részt, azt irányítja és felügyeli. Ezeken a területeken is nagy hangsúly van a társas jelenségeken az egyének és csoportok közötti viszonyokon. A tanszék oktatóinak kutatási területei is erősen összefüggenek a szociálpszichológiával, a témákról részletesebben a munkatársaink oldalán tájékozódhat.
Kérdésed van?
A képzéssel kapcsolatban felmerülő kérdések, problémák esetén kérjük, írjon emailt. Telefonon vagy személyesen kizárólag e-mailben előre egyeztetett időpontban érhetőek el ügyintéző kollégáink.
Legfrissebb híreink

SZTE Kognitív előadássorozat – A ritmikus vizuális stimuláció mint a vizuális figyelem mérési módszere a korai társas interakciókban
A Kognitív- és Neuropszichológia Tanszék szervezésében

Módszertani Minikonferencia
Május 20-án, szerdán, a Módszertani alapismeretek – Minikonferencia keretében és Intézetünk oktatóinak szervezésében

Új szervezet- és munkapszichológia specializáció az MA képzésben
Pszichológia MA képzésünk új specializációval bővül a 2026–2027-es tanévtől! Azok, akik idén felvételt nyernek,